23 tipp, hogy álomotthont varázsolj a lakásodból

Mindannyiunknak van valami elképzelése arról, hogy mit jelent a szó: álomotthon. Néhány vágyak merészebbek, néhányak pedig megmaradnak a realitás talaján. Van, aki a praktikumot, az élhetőséget, a modern dizájnt tartja szem előtt, s vannak igazán nagyratörő elképzelések is, melyek medence, hatalmas kandalló vagy hajókikötő formájában fogalmazódnak meg.

Az alábbi képekből néhány ötlet talán ismerősnek fog tűnni. Melyikünk nem álmodott ugyanis gyerekként arról, hogy medence legyen az erkélyen vagy csúszda a lakásban? Az emberi kreativitás határtalan, s jó látni, hogy néhány merész lakástulajdonos megvalósította az álmait. Egy-két ötlet természetesen olyan anyagi forrásokat igényel, amit a legtöbben nem engedhetünk meg magunknak, de akad pár olyan is, melyet egy ügyesebb, a barkácsolásban kissé jártas férfiember könnyedén kivitelezhet.

Figyelem! A most következő képek alkalmasak arra, hogy úgy érezzük, nem vagyunk elégedettek a jelenlegi otthonunkkal! (forrás)

otletalomotthon01

Akvárium az ágy felett

otletalomotthon02

Misztikus erdőt varázsoló lámpa

otletalomotthon03

Medence a nappaliban

otletalomotthon04

Hinta az étkezőasztalnál

otletalomotthon05-01

Meztélláb a homokban az íróasztalnál

otletalomotthon05-02

…akár a tengerparton

otletalomotthon06

Csúszdalépcső

otletalomotthon07

Szédítő mélység a fürdőben

otletalomotthon08-01

Csak egy egyszerű étkezőasztal…

otletalomotthon08-02

… amiből egycsapásra biliárdasztal válik

otletalomotthon09

Függőágy a nappaliban

otletalomotthon10

Mindent magába rejtő lépcső. A tér káprázatos kihasználása

otletalomotthon11

Mozi a kertben

otletalomotthon12-01

Pingpongasztal…

otletalomotthon12-02

… a szobaajtó kreatív felhasználásával

otletalomotthon13

Ez a ház zenél, ha esik az eső

otletalomotthon14

Átlátszó fürdőkád

otletalomotthon15

Függőleges kert a konyhában. Újabb kreatív térkihasználás

otletalomotthon16

A kert tökéletes újragondolása

otletalomotthon17-01

Az a lyuk meg micsoda a padlóban?

otletalomotthon17-02

… borospince a lakásban. Zseniális!

otletalomotthon18

Igazi faház a gyerekszobában

otletalomotthon19-01

Ugyanott kalózhajó

otletalomotthon19-02

… bár ilyen gyerekszobám lett volna

otletalomotthon20

Tengerpart a kertben

otletalomotthon21-01

A lépcső sem ad már felesleges tereket a lakásban…

otletalomotthon21-02

… csak egy kis kreativitás kell

otletalomotthon22-01

Nem fogod elhinni mi ez…

otletalomotthon22-02

… egy gördeszkapálya

otletalomotthon23

Medence a teraszon. Csúcs!

Oszd meg te is barátaiddal ezeket a kreatív ötleteket!

 

Hozzászólások

hozzászólás

Olvass bele ezekbe is...