Ha hiszed, ha nem, egy évvel azt követően, hogy a Lumière fivérek kikísérletezték a mozgóképrögzítést, s szabadalmaztatták találmányukat, a testvérek már Magyarországon forgattak.
A Budapesten forgatott rövid film az 1896-os millenniumi ünnepségsorozat keretei között készült, s nagy valószínűség szerint a királyi udvar megrendelésére jött létre.
Hogy a mozgóképrögzítés atyjai mennyit forgattak Magyarországon, arra vonatkozóan sajnos nem maradt fenn adat. Az alábbi videón két helyszínt láthatunk: az első a Budai Vár a Dísz térrel, ahol épp egy katonai díszszemlének lehetünk szemtanúi, illetve a második helyszín a budapesti Lánchíd.
Mindkét felvétel páratlan a maga nemében.
A Dísz téren láthatjuk az egykori Honvéd Főparancsnokságot, a
Lánchídon pedig az 1915-ig keresztülhúzódó fakorlátot, illetve az
egykori vámszedőházakat.
Oszd meg te is barátaiddal az 1896-ban Magyarországról készült első filmet!




