1994-ben két férfi került egy szobába egy genovai kórházban. Az idősebbnek szívrohama volt, míg a fiatalabb férfinek a szeme sérült meg, amin most méretes kötés díszelgett.
A két ember hamar jóban lett egymással, s jobb híján beszélgetéssel csapták el a lassan-lassan csordogáló időt. Július volt. A rekkenő genovai hőségben sarkig tárva volt a kórház összes ablaka, ám nem járt így sem a levegő; a függönyök tépett rongyokként lógtak alá mozdulatlanul.
– Tudod – szólt a fiatalabbik férfi az időshez, – még a meleg sem
zavar annyira, mint az, hogy nem látom a környezetemet. Nem látlak
téged, barátom, s nem látom ezt a gyönyörű nyári napot. Még sosem
jártam ebben a városban, egyetlen utcáját sem láttam soha. Úgy
szállítottak át ebbe a kórházba, hogy már a szememen volt a
kötés.
– Ha csak ez nyomja a szívedet, hát majd leszek én a te szemed, s
mindent elmesélek neked, amit a szobánkból látok. – Azzal az idősebb
férfi az ablakhoz lépett, és mesélni kezdett újdonsült barátjának. –
Hallod a harangszót? A vasárnapi misére szólít. A macskaköves utcán
sorra jönnek az ünneplőbe öltözött emberek – öregek, fiatalok
vegyesen –, hogy betérjenek abba a tornyos templomba, amit innen
látok, a Cattedrale di San Lorenzo-ba. Az atya a kapuban mosollyal
várja a híveket, s mindenkihez van egy jó szava a belépésnél. A
templommal szemben a zöldséges friss paradicsomokat pakol egy
faládába, szemben a téren gyerekek színes szappanbuborékokat fújnak,
melyek beterítik az egész placcot. A régi tőzsdepalota előtt, a
fiatalok lerúgták a cipőjüket, s a szökőkút vizében hűsítik a
lábukat. Az öreg kikötőből pedig épp most fut ki egy hajó, s a
parton néhány asszony integet utána. Ha hunyorítok egy kicsit, hogy
ne vakítson a nap, még Kolumbusz szülőházát is látom.
S ettől a naptól kezdve az idősebb férfi hosszú-hosszú órákat mesélt fiatal barátjának a kórház ablakából. A szemsérült pedig kimondhatatlanul hálás volt mindezért, ilyenkor úgy érezte, mintha betegsége nem is lenne, s mintha ő látná Genovát a saját szemével.
Egy éjszaka az idősebb férfinek újabb szívrohama volt. Az orvosok hajnalig küzdöttek az életéért, de már nem tudták visszahozni az árnyékvilágból. A fiatal férfi egyedül maradt a szobában, s lábadozását hosszú időn át hátráltatta a könnyáztatta kötés a szemén. Fájt, hogy úgy vesztette el barátját, hogy soha az életben nem láthatta még őt.
Ahogy sárgulni kezdtek a levelek a város fáin, úgy lassan-lassan a
fiatal férfi szeme is gyógyulni kezdett. Szeptemberre lekerül a
kötés a szeméről, s hosszú idő után végre kinyithatta azt. Bántotta
az erős fény, mégis az első dolga az volt, hogy a kórházi szoba
ablakához lépjen, és megtekinthesse mindazt a földi csodát, amiről
öreg barátja mesélt. Legnagyobb megdöbbenésére azonban az ablakból
nem látszott más, csak egy szürkére vakolt tűzfal, ami alól néhány
helyen elő-elővillantak a piros téglák.
(fotó)
Oszd meg te is barátaiddal a két férfi történetét!





