Arról, hogy néha mégis van remény

1994-ben két férfi került egy szobába egy genovai kórházban. Az idősebbnek szívrohama volt, míg a fiatalabb férfinek a szeme sérült meg, amin most méretes kötés díszelgett.

A két ember hamar jóban lett egymással, s jobb híján beszélgetéssel csapták el a lassan-lassan csordogáló időt. Július volt. A rekkenő genovai hőségben sarkig tárva volt a kórház összes ablaka, ám nem járt így sem a levegő; a függönyök tépett rongyokként lógtak alá mozdulatlanul.

– Tudod – szólt a fiatalabbik férfi az időshez, – még a meleg sem zavar annyira, mint az, hogy nem látom a környezetemet. Nem látlak téged, barátom, s nem látom ezt a gyönyörű nyári napot. Még sosem jártam ebben a városban, egyetlen utcáját sem láttam soha. Úgy szállítottak át ebbe a kórházba, hogy már a szememen volt a kötés.
– Ha csak ez nyomja a szívedet, hát majd leszek én a te szemed, s mindent elmesélek neked, amit a szobánkból látok. – Azzal az idősebb férfi az ablakhoz lépett, és mesélni kezdett újdonsült barátjának. – Hallod a harangszót? A vasárnapi misére szólít. A macskaköves utcán sorra jönnek az ünneplőbe öltözött emberek – öregek, fiatalok vegyesen –, hogy betérjenek abba a tornyos templomba, amit innen látok, a Cattedrale di San Lorenzo-ba. Az atya a kapuban mosollyal várja a híveket, s mindenkihez van egy jó szava a belépésnél. A templommal szemben a zöldséges friss paradicsomokat pakol egy faládába, szemben a téren gyerekek színes szappanbuborékokat fújnak, melyek beterítik az egész placcot. A régi tőzsdepalota előtt, a fiatalok lerúgták a cipőjüket, s a szökőkút vizében hűsítik a lábukat. Az öreg kikötőből pedig épp most fut ki egy hajó, s a parton néhány asszony integet utána. Ha hunyorítok egy kicsit, hogy ne vakítson a nap, még Kolumbusz szülőházát is látom.

grandpa 11-23-04

S ettől a naptól kezdve az idősebb férfi hosszú-hosszú órákat mesélt fiatal barátjának a kórház ablakából. A szemsérült pedig kimondhatatlanul hálás volt mindezért, ilyenkor úgy érezte, mintha betegsége nem is lenne, s mintha ő látná Genovát a saját szemével.

Egy éjszaka az idősebb férfinek újabb szívrohama volt. Az orvosok hajnalig küzdöttek az életéért, de már nem tudták visszahozni az árnyékvilágból. A fiatal férfi egyedül maradt a szobában, s lábadozását hosszú időn át hátráltatta a könnyáztatta kötés a szemén. Fájt, hogy úgy vesztette el barátját, hogy soha az életben nem láthatta még őt.

Ahogy sárgulni kezdtek a levelek a város fáin, úgy lassan-lassan a fiatal férfi szeme is gyógyulni kezdett. Szeptemberre lekerül a kötés a szeméről, s hosszú idő után végre kinyithatta azt. Bántotta az erős fény, mégis az első dolga az volt, hogy a kórházi szoba ablakához lépjen, és megtekinthesse mindazt a földi csodát, amiről öreg barátja mesélt. Legnagyobb megdöbbenésére azonban az ablakból nem látszott más, csak egy szürkére vakolt tűzfal, ami alól néhány helyen elő-elővillantak a piros téglák.
(fotó)

Oszd meg te is barátaiddal a két férfi történetét!

 

Hozzászólások

hozzászólás

Olvass bele ezekbe is...